Versek hullottak, az égből, a hajdan bombázott városok felett...
És Most fényben ívelték át a távolságot az Ég és Föld között ...
Halk csendben, neszben úsztak tova a lélben,
semmi sem csörrent, semmi sem zörrent a rep-térben.
A hajdani sötétárnyak helyett...
Most mosolyban fürdött arcok derültek fel mindenfele...
Nem mondani, csak hinni a szót, hogy még minden rendbehozható.
Várni és kivárni azt a pillanatot, mikor már minden kimondható.
Hinni és megélni azt, hogy most mi mit adhatunk.
2010.09.26. 21:40
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://schmetterling.blog.hu/api/trackback/id/tr52325438
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.